Újabb daganattípus kezelését kutatják

Egy eddig gyógyíthatatlan daganattípus jobb megismeréséhez vezethetnek azok a kutatások, amelyeket az ELTE Biológiai Fizikai Tanszék, az Országos Onkológiai Intézet és az Országos Korányi TBC és Pulmonológiai Intézet kutatói végeztek – tudósít az origo.hu.

A projekt több mint két éve alatt az onkológusokból, sejtbiológusokból és biofizikusokból álló csoport számos új, ígéretes kutatási irányt tárt fel.

Az Országos Onkológiai Intézet közleményében azt írta, hogy novemberben sikeresen befejeződött az a nemzetközi együttműködéssel megvalósuló alapkutatási projekt, amelynek célja egy rendkívül rosszindulatú, jelenleg gyógyíthatatlan daganattípus, a mellkasi mezotelióma kialakulásának és súlyosbodásának megértése volt.

A több mint 170 millió forintból megvalósuló program során a kutatók olyan jelzőmolekulákat azonosítottak, amelyek a tumor és a környező vérerek közti kommunikációért felelősek. Emellett sejttenyészetben végzett kísérletek és számítógépes szimulációk segítségével javasoltak egy egyedülálló, sejtösszehúzódáson alapuló mechanizmust, amely segít megérteni a mezoteliómákra jellemző, a mellhártyák felszínén kialakuló daganatos “csomók” kialakulását.

Ha további kísérletek is megerősítik, utóbbi megfigyelés új daganatellenes kezelések lehetőségét is nyújtja.

A támogatás eredményeként bővült a három intézmény kutatási infrastruktúrája is: az ELTE Biológiai Fizika Tanszék automatizált mikroszkópos laboratóriuma, az Országos Onkológiai Intézet kisállat-vizsgálati lehetőségei, valamint a Korányi Intézet kísérletes daganatkutatási potenciálja.

A támogatás a három intézményben összesen hét kutatói állást teremtett, és hat doktorandusz kutató pályakezdését támogatta, hét fiatal kutató a PhD, egy résztvevő pedig az MTA doktora címet szerezte meg a pályázat segítségével.

Újabb daganattípus kezelését kutatjákpecsma.hu.

A bejegyzés kategóriája: Pécsi hírek, tudomány
Kiemelt szavak: , .
Közvetlen link.