Kemény meló a pécsi munkahelyteremtés

Folyamatosak a tárgyalások az önkormányzat és azon befektetők között, akik komolyan gondolják, hogy Pécsen létesítenének új gyárat vagy üzemet. Csizi Péter országgyűlési képviselő szerint hosszú távú stratégia szükséges ahhoz, hogy további munkahelyek jöjjenek létre a városban.

A tavalyi esztendő jelentős sikereket hozott Pécs gazdasági életében, hiszen ezer új munkahely jött létre. Városunkban telepedett le új foglalkoztatóként például a Harman – itt szeptembertől 250-en dolgoznak – és a Hellmann. Előbbi 400 családnak, utóbbi további 100 embernek biztosít majd megélhetést. De sokan találtak munkát az ITSH-nál is, ahol már közel ötszázan dolgoznak, s további 300 munkavállalót foglalkoztathatnak hamarosan. A BAT is új gyáregységet hozott létre és kétszáz dolgozóval emelte munkavállalói létszámát, de a Hauni is is bővítette telephelyét.

hellmann

Idén további munkahelyek jöhetnek létre, amennyiben sikeresek azok a tárgyalások, amelyeket a potenciális befektetőkkel folytat a város.

– Befektetők megtalálása, új munkahelyek teremtése nem megy egyik napról a másikra. Sokat kell dolgozni azért, hogy egy befektető egyáltalán felfigyeljen egy adott településre, egy adott régióra s pénzt vigyen oda. De ennél is fontosabb, hogy utána fejlessze a munkahelyeket és a munkahelyek számát – kezdte Csizi Péter.

A Hauni kinőtte telephelyét, így a várostól vett új területet a Vásártéren. A német tulajdonú Honsa Kft. pedig alig két tucat dolgozóval indult, de már 6-700 főt foglalkoztat.

– Nagyon fontos ugyanakkor az is, hogy felkerültünk a befektetők számára ajánlott országokat és városokat jelző térképre. Nagyon jó a kapcsolatunk a Nemzeti Befektetési Ügynökséggel (HIPA), azzal az állami szervezettel, ami fogadja a Magyarországra érkező befektetők érdeklődését és koordinálja azt. Elmondhatjuk, hogy a hazánkba érkező befektetői szándék jelentős része eljut Pécsre, azaz Pécset kiajánlják a befektetők számára – mondta a honatya.

Még nem tudni, mikor, hány fővel indulhat el a keverőpultok építése Pécsen a Harmannál
Üzleti hátterű vizsgálat zajlik a Harmannal kapcsolatban.

Csizi Péter hangsúlyozta azonban, hogy nagyon nagy a verseny a települések között, a Harman például 64 város közül választotta Pécset, s már meg is kezdte a próbagyártást az egykori Elcoteq Szilva utcai telephelyén.

A politikus hozzátette, hogy hosszú távú stratégia szükséges ahhoz, hogy további munkahelyek jöjjenek létre városunkban.

– Már nem a kilencvenes években élünk, amikor a befektetők telket vásároltak nálunk és arra építettek üzemcsarnokot vagy gyáregységet. Manapság már kész, meglévő ingatlanokat szeretnének átalakítani úgy, hogy megfeleljenek az igényeiknek. Természetesen a számukra megépített üzemcsarnokokat a piaci bérleti ár ellenében bocsátjuk a rendelkezésükre. Már eljutottunk odáig, hogy ma már nincs üresen álló ipari ingatlan Pécsen, ami városi tulajdonban lenne – fogalmazott.

Azt a politikus nem kívánta elárulni, hogy milyen cégekkel folynak tárgyalások jelenleg. Mint mondta, minden egyes megkeresés és minden egyes tárgyalás titoktartási szerződés keretében zajlik. Ezen vállalatoknak többsége tőzsdei cég, amelyeknek nem mindegy, hogy milyen hírek jelennek meg róluk, ezért szigorú szabályok szerint folynak a megbeszélések. Ennek ellenére kifejezte reményét, hogy újabb megállapodások születnek a következő időszakban.

Kemény meló a pécsi munkahelyteremtéspecsma.hu.

A bejegyzés kategóriája: Pécs Aktuál, Pécsi hírek
Kiemelt szavak: , .
Közvetlen link.