Egyelőre nem drágulnak a menük

Hosszú éveken keresztól minden január elején, betérve egy étterembe, bárba, sörözőbe, muszáj volt mélyebbre nyúlni pénztárcánkba, az új évvel együtt az új árak is kikerültek az étel- és itallapokra. 2016 egyelőre mást hozott. Sok-sok éven keresztül ki ne tapasztalta volna azt, hogy az új esztendő beköszöntével automatikusan emelkedtek az árak. Ugyanakkor a rezsicsökkentés elindításával ennek a rendszernek is búcsút mondhattunk úgy tűnik.

Gyors körkérdést intéztünk Pécs kedvelt bárjai és éttermei felé, megtudjuk, drágábbra cserélték-e étel- és itallapjukat.

A Tettye étterem nem emel árain, úgy, ahogy az Ifjúság úti Paulus sem. Pedig mindkettő könnyen megtehetné, hiszen óriási forgalmat bonyolítanak le, és népszerűségükből mit sem vesztenének, egy kisebb áremelés esetén sem. A Pécs szívében található Lezsernél is hasonló a helyzet. Ugyanígy Király utcai Streat sem, a Ferencesek utcai Egylet sem drágítja kínálatát. Mindkét helyen úgy nyilatkoztak, pusztán az újév beköszönte nem lehet indok áremelésre.

Szili Csaba, az Apolló Étterem vezetője elmondta, pár ital kivételével nem emelték árait. Novemberben ugyan tervezett pár módosítást, de gondolta, megvárja az újévet vele, a legtöbb forgalmazó úgyis ilyenkor drágítja meg az árakat – fogalmazott.

Általános tapasztalat tehát, hogy idén a nagyobb éttermek nem emelik áraikat. Ugyanakkor azt is elárulták, hogy dárgulás a kínálat változásával következhet be, illetve akkor, ha a beszállító változtatja árait. Ez ugyanúgy vonatkozik ételekre és italokra is.

Persze kivételek mindig vannak, és lesznek is, néhány étterem és bár megkockáztatja majd áremelésekkel, alapvetően jó hír, hogy a legtöbb helyen a megszokott árakon indulhat 2016.

Ennek ellenére azért belefutottunk abba is, hogy az egyik legnépszerűbb – bár nem kifejezetten menüztető – helyen, ahol az árak eddig barátságosak voltak, most 30-40%-al emelték meg egyes termékeik árát.

Egyelőre nem drágulnak a menükpecsma.hu.

A bejegyzés kategóriája: Gasztró, Pécsi hírek
Kiemelt szavak: , .
Közvetlen link.